A flyboard Magyarországon is hódít

Sokan vannak, akik nem tudnak nemet mondani az extrém, új kalandoknak, illetve sportoknak, és egyszerűen muszáj kipróbálniuk azokat. A flyboard nem véletlen lett ilyen gyorsan népszerű. Rengetegen szívesen kipróbálnák ezt, és szeretnék érezni, hogy mennyire felviszi az adrenalin szintet a víz felett lenni akár 10 méterrel.

A talpra csatolható, teljesen biztonságosan kialakított eszközzel, a víz fölött különféle akrobatikus mutatványokat lehet végrehajtani. Szinte úgy érzi magát az ember, mintha repülne. Ezt az élményt pedig nagymértékben fokozni lehet még. A flyboard víz alatt ugyanis könnyed és látványos delfinmozgást tesz lehetővé, ami ténylegesen egy felemelő, varázslatos érzés.

Nyilvánvalóan kell egy kis gyakorlás, míg valaki elsajátítja a dolgokat, de ami után ráérez a dologra, remekül fogja érezni magát. Sőt, az egész kalandot az is felejthetetlenné teszi, hogy komolyabb előképzettség nem szükséges, mert a repülő deszka alkalmazása nagyon alap, de teljesen élvezhető szinten, pár perc alatt megtanulható.

Aki szeretné szuperhősnek érezni magát, akkor igenis megéri ennek esélyt adni és a nyarat felejthetetlenné tenni. Aki imádja az extrém helyzeteket, az meg fogja bánni, ha kihagyja idén ezt a lehetőséget. Hol is lehet kipróbálni ezt? Nos, az elmenyplaza.hu weboldalra látogatva kiderül, hogy a magyar fővárostól 30 km-re, Bugyi és Délegyháza között, 30 hektáros kristálytiszta vízfelülettel várják a repülni vágyó vendégeket a munkatársak.

Mit kell még a szolgáltatásról tudni? Ez egy fő repülését takarja egy választott időtartamra. Flyboardozni csak 16 éven felülieknek szabad. Az felszerelést alkalmazását megelőzően egy nagyon rövid, mindössze 5 perces biztonsági és műszaki eligazításon kell részt venni.

Egyértelműen a programot csak nyári szezonban lehet kipróbálni, amikor jó meleg van kint. Tudni kell, hogy a flyboard deszka egy jetski motorjához van csatlakoztatva. Ennek a sugárhajtóműve garantálja a vízellátást, amivel a repülő deszka képes a levegőben maradni és feljuttatni azt az illető személlyel együtt akár tíz méter magasságba is.