gyermek megtakarítás

CSOK kisokos: mi az új rendelet lényege?

Egy család életében hatalmas felelősség és bizonyos szinten teher is egy gyermek vállalása. Természetesen rengeteg szépséget és örömöt visz a mindennapokba, de legalább annyi kihívást fog nyújtani, amit sokan könnyebben, míg mások kevésbé egyszerűen vesznek. Amire fontos felkészülni, lehetőleg előre, az a rengeteg kiadás, ami bekövetkezik majd. Ahogy cseperedik a lurkó, egyre több igény merül fel, amiket muszáj teljesíteni.

Szerencsére, kis odafigyeléssel ezekre előre készülhetsz. Van több olyan lehetőség, amit jól kihasználva, a későbbiekben könnyen megalapozhatod egy fiatal felnőtt jövőjét. De jól nézd meg, hogy mikor, mennyit tudsz erre a célra külön félretenni. Ezt minden gyermek megtakarítás fajtánál érdemes figyelembe venni. A cél ugyanis, hogy kézzelfogható összeg gyűljön össze, ami esetenként még kamatozhat is az évek során. A babakötvény start számlával egybekötve például államilag támogatott, ami tovább növeli az alapot.

De ez csak egy a lehetőségek tengerében, amihez érdemes szakértői segítséget kérned, mert csak így mehetsz biztosra. Amíg a lurkók kicsik, addig nagy stabilitásra lesz szükségük, amit egy kényelmes otthon adhat meg. Itt kerül képbe a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, ami akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt, valamint esélyt kínál újabb 15 millió Ft hitel felvételére. Ez viszont pontos feltétekhez kötött. Ennek részleteit megtalálod a biztosdontes.hu oldalon. Érdemes átolvasnod ezt a CSOK kisokost. Már csak azért se hagyd ki a tájékoztatót, mert rendszeresen változik.

Kisebb és nagyobb települések tekintetében eltérőek a kritériumok, illetve a nevelt gyerekekre szintén kitérnek a legújabb módosításokban. 2023 szeptemberében például az egyik újabb kitétel, hogy már nemcsak saját, hanem 3 vállalt gyermekre ugyanúgy kérhető a támogatás. A hitel tekintetében szintén történtek módosítások a csomagban. Mindezek nem érintik a 2024-es újabb változásokat, de mindenképpen jobb tisztában lenned ezekkel, mielőtt komolyan belevágsz az otthon teremtésébe, ami minden szempontból meghatározza a jövőtöket.